Navigálj.hu Navigálj velünk
Keresés:
Tele System 8511. Egy rövid körút az autóval.
2009-10-10 Szerző: Gyurci
Új szoftver, új belső.

A készülék rövid időre beköltözött az autóba, hogy ott is számot adjon tudásáról. Az összképet tekintve tetszett az "előadás".

 

A TeleSystem 8510,és a 8511(8611) között több különbség is van. az egyik hogy a navigációs szoftver nem csak iGO8, hanem Amigo is lehet. A másik pedig az, hogy a vas is más a borítás alatt. A 8510-hez képest több NAND Flash memória lett benne, 64MB helyett 128MB. És az SD kártyából is a 2GB-os felső határ helyett, immár 4GB-ot használhatunk.

A külseje nekem nagyon tetszik, előnyére változott, és a cserélhető színes előlapok is sokat dobnak rajta. Az Atlas GPS elsőre is nagyon hamar elkapta a, fonalat, gyakorlatilag a cím beírásának végére már pozicionált is. Ha már a cím beírásáról beszélünk, akkor szót kell ejteni az Amigo szoftverről is. Leginkább azok fogják szeretni, akik egy NAGYON egyszerűen kezelhető navigációt akarnak. Engem kimondottan zavart a lehetőségek hiánya, úgymint a kordináta után tervezés, illetve a köztes útpont hiánya is, és nekem hiányzott a Parlament is, bár ezt azért kibírom...

A tartó kultúrált, aránylag könnyen kezelhető, és a tappancs zsírtalanítás nélkül is fent maradt a szélvédőn. Amikor a készüléket belepattintjuk vigyázzunk, a fenti pecek csak "csattanósan" pattan a helyére. Hogyha nem érezzük hogy bepattan, akkor inkább fussunk neki mégegyszer mert a nagyobb esések nem tesznek jót a készüléknek.

A cím beírása, és a különböző beállítások testreszabása gyorsan megoldható, így az első címet tényleg egy-két perc alatt megadhatjuk.
Maga a navigáció teljesen hibátlan, a 372MHz-es processzor akadásmentesen teszi a dolgát. A készülék kijelzője tegnap, "napmentes" környezetben vizsgázott, ekkor jól látható volt. A TMC vételét, TMC vevő híján nem tudtam ellenőrizni, bár leírás szerint az előkészítés megvan a berendezésben.

A készülék frissítését a Nav N GO Kft. biztosítja, méghozzá egy külön TeleSystem frissítő oldalon keresztül. Ez garancia a frissítések elérhetőségére. Van néhány idegesítő dolog a szoftverben, ami nem nyerte el különösebben a tetszésemet, és ez az aktiválásra váró demó szoftverek sokasága. Úgy gondolom, hogy ezt előre meg lehetne oldani, és külön összeg beszedése nélkül.

Azonban ez csak az érem egyik oldala. Azt se felejtsük el, hogy a TeleSystem készüléke olcsó!  Véleményem szerint egy Teljes Európás készülék bruttó 45 ezer forintért ingyen van. És ha így gondolkodom, akkor már messze nam zavar annyira, hogy nem látom a Parlamentet, vagy nem tudok játszani, esetleg plusz pénzt kell fizetnem egy utazási szoftverért. És azt sem szabad elfelejteni, hogy ennyi pénzért egyéves frissítést is kapunk a Kelet Európa térképünkhöz.

És a hab a tortán, a készülék ugyanazon az áron választható az egyszerűbben kezelhető Amigo alapú, vagy a sokkal többet tudó iGO8 alapú szoftverrel is (TS 8611).

Egyszóval nem akarom különösebben fényezni a dolgokat, de szvsz ez a cucc a megvehető kategóriába tartozik.

Néhány technikai adat:

- CPU Centrality Atlas-III
- OS WinCE Net 5.0 Core
- 128MB NAND Flash, 64MB SD RAM
- SD/MMC bővíthetőség (max. 4 GB)
- Kijelző: TFT LCD 4.3
- Cserélhető előlap
- GPS module 22 csatornás Atlas
- TMC kész
- Beépített újratölthető Li-Ion akkumulátor (1700 mAh)
- Tartó + tartókar
- Fejhallgató csatlakozó (3.5mm)
- Előre telepített navigációs szoftver
- Frissíthető
- Méret: 120 X 83,5 X 16 mm
- Tömeg: 191,5 gr

Cimkék
8611,  8511,  TeleSystem,  Tele System,  iGO8,  Igo Amigo,  
Kapcsolódó írásaink
Egy kevéssé ismert márka, a magyar navigációs piacon. TELE System.
www.navigyurci.hu | © 2009 Minden jog fenntartva!
Web Analytics